A vallásszabadság, más kifejezéssel szabad vallásgyakorlás azon alapvető emberi jogot jelenti, mely szerint az embereknek megengedett a hitük szerinti vallásos tevékenységek gyakorlása illetve ezek hirdetése (amennyiben az mások személyiségi vagy egyéb jogait nem sérti). Tágabb értelemben a vallások és bizonyos (a fenti alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó) világnézetek (beleértve akár az ateizmust is) egyformán hirdethető, képviselhető és az állam szempontjából egyforma elbírálásban részesülő állapotát értik.

A vallásszabadság, mint állapot ellentéte szélsőséges esetben a vallásüldözés, enyhébb esetekben a vallási, egyházi diszkrimináció. Ennek ellentéte a vallási tolerancia. A vallásszabadságba beletartozik a vallások szabad birálhatósága a szólásszabadság és a valláskritika is.

A vallásszabadság története
A történelem folyamán ritka volt a teljes vallásszabadság. A „törzsi vallások” idején a különböző vallású törzsek sokszor harcoltak egymással, és később is előfordultak vallásháborúk, ill. kisebb-nagyobb vallási villongások. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a vallásháborúk oka ritkább esetben volt valódi hitbeli nézetkülönbség, az anyagi-ideológiai-politikai mozgatórugók a legtöbb esetben kimutathatóak. Vallásháborúkra példa: a keresztes háborúk, az iszlám nevében folytatott fegyveres terjeszkedés és hódítások, ideértve a közép- és kelet-európai oszmán török hadjáratokat, a reformáció és ellenreformáció korában folytatott háborúk (például a francia vallásháborúk), illetve így is magyarázhatóak egyes modern kori konfliktusok, például a Szovjetunió utódállamok területén vagy az arab-izraeli területeken.

A „kultúrateremtő” vallások megszületésével az éppen uralkodó vallások gyakran nem-háborús időkben is elnyomták vagy betiltották a többi vallás gyakorlását, vagy akár lépéseket is tettek más vallások gyakorlónak meggyilkolására. Ez a vallásüldözés. Ez különösen az euro-atlanti civilizációra volt jellemző, a középkori keleten a vallási tolerancia nagyobb volt, sok rivális filozófia, vallás és világnézet tudott együttélni a mai napig is India, Kína területén.

A vallásüldözés példái: a keresztényüldözések (zsidók ill. a többistenhívő rómaiak által), a kereszténység nevében folytatott inkvizíció Európában, az iszlám nevében folytatott hódítások az Arab-félszigeten; kommunizmus is a huszadik századi Európában vagy Ázsiában, ami a „tudományos világnézeten” (marxizmus–leninizmus, sztálinizmus) alapulva tiltotta (térben és időben változó hevességgel) a szabad vallásgyakorlást. A történelem során a pogányokat, a zsidókat és az iszlám hitűeket is érték üldöztetések Európában.

A reformáció korabeli vallásháborúkat az augsburgi vallásbéke zárta le, a késő középkori Magyarország, különösen pedig Erdély történelme – feltéve, ha az adott korabeli európai helyzethez viszonyítjuk – is meglehetősen jó példa az egyre nagyobb fokú vallási toleranciára (1568-as tordai országgyűlés).

A Magyar Alkotmány 1949 óta biztosítja a vallás szabadságát:
"54. § A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát.   A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól. " 

Ez a cikkely jelenleg ebben a formában érvényes:
"60. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.   Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Magyarországon a rendszerváltás (1989–1990) időszakában az alkotmány alapján egy törvényt is hoztak: 1990. évi IV.